Bejelentkezés
Lovasturizmus
ELÉRHETŐSÉG
Telefonszám: 06/70 367-5384
E-mail: thummererildi@gmail.com
Képek a galériában
Eger közelében kis baráti társaság alakította ki a lovas tanyát.
Lovagolnak itt kicsik és nagyok, versenyzők és hobbilovasok, problémás gyerekek egyaránt.
Szervezünk kisebb, nagyobb, valamint 2-3 napos túrákat. A lehetőségek között gyerektúrák, napközis és nyári táborok is szerepelnek, melyben nemcsak lovagolni tanulnak a gyerekek, hanem megismerkedhetnek a ló anatómiájával, élettanával, természetével, megfelelő gondozásával, a lótulajdonos és lótartó feladataival.
Hagyományőrző céllal ”állatsimogatónkban” bemutatunk ősi magyar állatfajtákat, valamint kézműves mesterségeket. A gyerekek megismerkedhetnek az íjászat és fogathajtás alapjaival.
LOVASTÚRÁK
Lovaink jól képzett magyar félvérek illetve sportlovak, kisebb-nagyobb méretben, kezdőknek is megbízható túralovak. Túraútvonalainkat a résztvevők tudásának és igényének megfelelően alakítjuk, 2-3 órástól az egész naposig. (Felső súlyhatár kb.: 90 kg,max5fő.) Lehetőséget nyújtunk az Egri Borvidék dűlőinek, Noszvaj környéke nevezetességeinek, valamint Szilvásvárad, Parád, Répáshuta megtekintésére.
Biztosítjuk hozott lovak elhelyezését is, és túravezetőt, amennyiben valaki saját lovával kívánja bejárni a környéket.
Szeretettel várunk gyermekes családokat is.
Lovastúra-lehetőségek
Indulás: Noszvaj, Thummerer Pince
Szomolyai kaptárkövek, Síkfőkúti tó, Attila kút, Cserépfalu, (Ördögtorony), Répáshuta, Bánkút, Cserépváralja, Bükkzsérc, Bogács.
Indulás: Eger, Agria Lovasklub
Almári erdő, Szarvaskői kilátó, Ostorosi, illetve Egerszalóki tó, Mónosbél, Bélapátfalva, Siroki vár.
Hosszabb túrák, 2-3 naposak : (35 000 Ft -45 000 Ft/fő szállással, bográcsos vacsorával, ebéd kijelölt helyeken, egyénileg)
Szilvásvárad, Répáshuta, Parád Czifra Istálló.
Szálláslehetőségek:
Noszvaj Magtár Fogadó, Nomád Hotel, és általunk ajánlott falusi szálláshelyek igény szerint. (3000-8000 Ft/fő)
Eger, Agria Lovasklub apartman-háza ( 2+2 fő, medence, kert. ( 4000 Ft/fő)
Étkezés: túraútvonalunknak megfelelően egyénileg, (kb. 2000 .- Ft/ebéd)
Túrák: a túra hosszának megfelelően adunk árajánlatot (2500-3500 Ft/fő/óra)
LOVASKOCSIKÁZÁS
Noszvaj, Thummerer szőlőbirtok megtekintése, Attila kút, Síkfőkúti tó, Bogács
ÁLLATSIMOGATÓ
Tenyészkanca kiscsikóval, szamár, kecske, birka, mangalica, magyar baromfi-fajták, nyulak, galambok, stb…
GYERMEKLOVAGOLTATÁS
Egészen pici kortól, lóhoz szoktatás, lovastorna-gyakorlatok, lovaglás alapjai
LOVASOKTATÁS
A lóval való önálló, biztonságos bánásmód megismertetése
Az alapok stabil elsajátítása
Felkészítés a túralovagláshoz
Felkészítés rajtengedély-vizsgára, a díjugratás alapjainak elsajátítása
TERÁPIÁS JELLEGŰ LOVAGOLTATÁS
Problémás gyerekek figyelmének, koncentrációképességének, mozgáskoordinációjának fejlesztése
(A gyermekek önbizalma, egyensúlyérzéke, tartása, erőnléte és lelki egyensúlya javul.)
ELÉRHETŐSÉG
Thummerer Ildikó mezőgazdasági mérnök, lovasoktató, túravezető
Telefonszám: 06/70 367-5384
E-mail: thummererildi@gmail.com
